Lódarázs invázió

Lódarázs invázió

A lódarazsak ragadozók, más ízeltlábúakkal táplálkoznak, előszeretettel támadják meg a méh családokat invázió szerűen. Mérges fullánkjaik szúrásának más rovarok esnek áldozatul. Ezeket a vadászok rágóikkal széttépik, és csak a legtáplálóbb, izmokban gazdag testtájukat, a tort viszik vissza a fészekbe. Komoly károkat tudnak okozni a méhészetek állományában.

Rossz időjárás esetén azonban a lárvák ellátottból ellátóvá válnak. Cukros váladékkal képesek táplálni az őket nevelő rokonaikat, azaz részben táplálékraktárként szolgálnak, mint a méhek esetében a méz. Az aktív, épp ezért nagy mennyiségű szénhidrátot igénylő dolgozók sokszor növényi nedveket, gyümölcsök levét fogyasztják. Felderítőútjaik során akár 1,5 kilométerre is eltávolodhatnak fészküktől.

Augusztus-szeptember hónapban a kolóniák elérik legnagyobb népességüket, akár 400 – 700 rovar is élhet a fészekben, amely a 60 centiméteres hosszt is elérheti.

Ekkortájt jelenik meg a vég jele, az új, szaporodni képes generáció. A dolgozók mind kevésbé törődnek a királynővel, ami egy idő után kirepül, és a félévnyi szakadatlan tojásrakástól legyengülve hamarosan elpusztul. A fészek azonban nélküle is működik. A dolgozók minden erejükkel az ivaros utódok felnevelésén tevékenykednek, a még be nem bábozódott lárvákra pusztulás vár. A herék és az eljövendő királynők kirepülésükig nem mozdulnak a fészekből, addig a dolgozók népes hada táplálja őket.

Miután kirajzottak, hamarosan sor kerül a párzásra. A herék ezután gyorsan elpusztulnak, a királynők pedig igyekeznek száraz és nem túl hideg téli menedéket keresni fakéreg alatt, vagy fák odvában. A rövid életű dolgozók utánpótlás híján legkésőbb novemberig kipusztulnak. A gondosan épített fészek sosem népesül újra. A következő lódarázs-generáció, – melyet már az új királynők hordoznak – a következő évben ismét az elejétől kezdi felépíteni a kolóniát.

 

Vélemény, hozzászólás?